Egyéb számítástechnika - Könyvajánló - Online könyvek gyűjteménye
"Én mindig azt szoktam mondani, hogy az országban az a baj, hogy három mániákus kormányozza, a Gyurcsány, az Orbán, meg ez a Sólyom. Ha jönnek hozzám jogászok, hogy mit ajánlok, én mindig az ügyvédséget mondom, mert ez az a hely, ahol nincs főnököm. Az egyetlen pálya, ahol a főnököm a lelkiismeretem. A kommunizmus egyik legnagyobb bűne volt, hogy megsemmisítette ennek a népnek az erkölcsi érzékét. Épeszű ember nem tudja megérteni, hogy ha kimegy a Fradi-meccsre, és azt hallja, hogy indul a vonat, Auschwitzba indul a vonat, ez nem egy olyan dolog, amit meg kéne torolni. Nekem az az érzésem, hogy az Alkotmánybíróság döntései ebben a vonatkozásban, hát hogy is mondjam, egyáltalán nem bölcsek. Mert az elkövetőnek a szabad bírálathoz vagy szabad véleménynyilvánításhoz való jogát többre becsüli, mint a másik oldal komoly pszichikai, olykor akár fizikai fenyegetettségét. Az ember önbecsülése és a mások becsülése nagyon egyszerű módon érhető el, úgy, hogy tisztességesen dolgozol. És hogy az embereket legalább annyira becsülöd, mint magadat." - Bárándy György
"Én teoretikus jogász vagyok, azt is lehet erre mondani, hogy makrojogász, tehát engem a törvény kialakítása érdekel, és nem érdekel az ebből származó eset maga, tehát a konkrét jogvita. Nagyon rossz ügyvéd lennék... Engem az érdekel, hogy húsz-harminc hasonló esetből kihozzak egy általános szabályt, hogy absztrahálni tudjak, hogy az esetek alapján törvényt csináljak. Számomra a konkrét eset nem fontos, mert az egy eset a sok közül. Az adott konkrét jogvita, a jogalkalmazás, a perbeli győzelem egy ügyvédnek létfontosságú, magamfajta elméleti jogásznak csak egy adat a sok közül. Mindig úgy gondoltam, hogy a korrupció ellen sem úgy kell küzdeni, hogy fölállítunk egy külön korrupcióellenes hivatalt, hanem olyan embereket kell kinevezni a vezető posztokra, akik nem korruptak. Ennyire egyszerű ez. Nem lehet egyszerre szűznek maradni és prostituáltnak is lenni, pedig sok politikus szeretné ezt a figurát." - Sárközy Tamás