Fizika - Könyvajánló - Online könyvek gyűjteménye
Napi fizika - könyvajánló - online könyvek gyűjteménye könyv
Az indiai származású Selvarajan Yesudian e híres művében a tökéletes egészség megszerzésének és megőrzésének módszereit ismerteti, bizonyítva a hatha jóga testet-lelket egyaránt gyógyító erejét. Húszéves korában „belső indíttatásra” hosszabb európai útra indult, melynek elsődleges céljaként a keleti kultúra és a nyugati életmód összekapcsolását jelölte meg. Ebben volt segítségére Haich Erzsébet, akivel sikerült úgy összeállítaniuk a gyakorlatokat, hogy „megfeleljenek azoknak a nyugatiaknak, akik céltalan és túlzott elfoglaltságuk mellett hajlandók egy kevés időt egészségüknek is szentelni”. Könyvükben megmagyarázzák a hatha jóga lényegét, illetve rámutatnak azokra a pontokra, melyekben eltér a többi jógától. Leszögezik, hogy „aki a hatha jóga szabályait megtartja, az sohasem lesz beteg és késő öregségéig vasegészségnek örvend”. A rendszeres hatha jógázók legyőzik félelmeiket, uralkodni tudnak testük felett, eze
Állattartás
Atlaszok, térképészet
Biológia és kémia
Család, gyerek, ünnepek
Egészséges életmód
Egyéb tudományok
Életrajz és visszaemlékezés
Ezoterika
Földrajz, geológia, ökológia
Gazdaság és pénzügy
Ház- és kert szépítés
Hobbi
Ifjúsági- és gyerek
Informatika
Irodalom
Képregény
Konyha, szakácskönyv
Kultúra és művészet
Lexikon
Matematika, fizika, csillagászat
Csillagászat (34)
Fizika (27)
Matematika (36)
Mindennapok
Nyelvtanulás, szótár
Pletyka
Politika
Sport
Szabadidő
Tanulás
Társadalom tudomány
Történelem
Utazás és turisztika
Vallás és hittudomány
Üzlet és marketing
Zene
