Művelődéstörténet - Könyvajánló - Online könyvek gyűjteménye
Napi művelődéstörténet - könyvajánló - online könyvek gyűjteménye könyv
A tizenhat éves Samnek mindene a gördeszka: ott van a szobája falán Tony Hawknak, a világ legnagyobb deszkás bajnokának a posztere, és vele beszéli meg élete kisebb-nagyobb problémáit. Hogy éppen milyen trükköket gyakorol, meg azt is, hogy mostanában milyen jól alakulnak a dolgai. És hogy szerelmes lett. Sőt lefeküdt Aliciával. Életében először szexelt!!
Sam tudja, hogy vigyáznia kell: nem akarja megismételni azt a hibát, amit az anyja követett el tizenhat éves korában. (Ebből könnyen ki lehet számolni, hogy az anyja harminckét éves. És mellesleg olyan jó csaj, hogy Sam egyik barátja szívesen járna vele. Amíg rá nem jön, hogy mekkora korkülönbség van köztük.) Sam tehát próbál vigyázni, mert ő igenis el fogja végezni az egyetemet. Nem úgy, mint az anyja, az apja vagy a nagypapája, akik mind valami hülyeséget csináltak tizenéves korukban, s aztán bánhatták egész életükben.
Sam csak azt nem tudja még, hogy "az ember őrizkedhet a bajtól az életének nagyjából minden egyes percében, leszámítva, mondjuk, öt másodpercet, és az az öt másodperc a lehető legnagyobb bajba sodorhatja".
Nick Hornby új regénye arról szól, hogy mihez kezdhet egy tizenhat éves fiú, akinek öt másodperc miatt fenekestül felfordul az élete. Úgy, hogy még Tony Hawk sem tud segíteni rajta. Vagy mégis?
Állattartás
Atlaszok, térképészet
Biológia és kémia
Család, gyerek, ünnepek
Egészséges életmód
Egyéb tudományok
Életrajz és visszaemlékezés
Ezoterika
Földrajz, geológia, ökológia
Gazdaság és pénzügy
Ház- és kert szépítés
Hobbi
Ifjúsági- és gyerek
Informatika
Irodalom
Képregény
Konyha, szakácskönyv
Kultúra és művészet
Lexikon
Matematika, fizika, csillagászat
Mindennapok
Nyelvtanulás, szótár
Pletyka
Politika
Sport
Szabadidő
Tanulás
Társadalom tudomány
Történelem
Egyéb (68)
Egyetemes történelem (122)
Hadtörténet (91)
Kutatások (7)
Magyar történelem (201)
Művelődéstörténet (337)
Régészet (11)
Utazás és turisztika
Vallás és hittudomány
Üzlet és marketing
Zene